A fiatal és aktív papagájokat a legkülönfélébb és napi izgalommal kell ellátni, míg az idősebb és félénkebb madarak inkább a kiszámíthatóságra vágynak. Hogy melyik kor mikor jön el és mettől meddig tart, az nagyrészt fajtafüggő, de kisebb részben egyedenként is változhat egy adott papagájfajon belül is. A gazdi dolga ezen igények felismerése és kiszolgálása, a madár személyiségének megfelelő módon. Legfontosabba a biztonságérzet, vagyis az, hogy a papagájnak a saját környezetében ne kelljen stresszelnie és ne kelljen félnie semmitől. Egy nagyobb méretű, új játékot nem mindegyikük képes elfogadni az első pillanattól, az ismeretlenség okán sok esetben érzik úgy, hogy fenyegeti őket és inkább tartanak tőle. Idővel ez elmúlik és az ijedelem helyét átveszi a kíváncsiság. A szoktatás folyamat lassú és aprólékos, de jutalmazással ezen is lehet segíteni kicsit.

A papagáj tényleges fizikai biztonságáról gondoskodni mindig elsődleges egy új játék bevezetésekor. Tehát biztosnak kell lenni benne, hogy amikor használni kezdi, nem fogja baleset érni, lényeges szempontok a játék rögzítése, megfelelő összeállítása, egyensúlya. Lényeges a ketrecen vagy a szobán belüli elhelyezés, vagyis a madár ne érje el azokat a részeit, amiket nem szabad megrágnia (pl egyes festett tartóelemek), és ne érjen el róla semmit, amihez nem akajuk, hogy hozzáférjen, ilyen lehet például egy függöny, amit pillanatok alatt szétrágna. Biztonság szempontjából mindig kiemelt figyelmet kell fordítani az elektromos berendezésekre és a ventilátorokra.

A szobában szabadon elhelyezett, állványos szerkezetű, kalitkán kívüli játék esetében lényeges arra is figyelni, nehogy a papagáj valahogyan meg tudjon szökni. Ezért csukva kell tartani az ablakokat és az ajtókat, mert az is veszélyes lehet, ha csak a szobából kirepül. A legveszélyesebb hely a lakáson belül a konyha, itt számtalan sérülés érheti a madarat. A játékot a csukott szobában is úgy érdemes elhelyezni, hogy semmi ne zavarja vagy ijessze meg a rajta szórakozó papagájt, mert egy hirtelen felröppenés is súlyos sérülések okozója lehet.

A játékok állapotát gyakran kell ellenőrizni. Egy kirágott rögzítőelem, például egy szög, súlyos sérüléseket okozhat, és a madár könnyen le tudja rágni róla a fát, hogy a korábban biztos helyen lévő szúrós alkatrész előkerüljön. Lényeges a rendszeres tisztítás és fertőtlenítés, mert a játékokon az ürülék és az ételmaradékok egyaránt felhalmozódnak, ami súlyos egészségi problémák okozója lehet.

A lakásban tartózkodó többi háziállatra is gondolni kell. A legjobb, ha ők egyáltalán nem férnek hozzá a papagáj dolgaihoz, ennek higiéniai és biztonsági okai is vannak, illetve az is előfordulhat, hogy egyszerűen tönkreteszik azt, mert nem rájuk van méretezve.
I BUILT MY SITE FOR FREE USING